Favédelem kültérben, 30 év UV védelem, időtállóság!

Évtizedes favédelem hőszigetelő képességgel

Kültéri burkolóanyagként, szerkezeti elemként, vagy szabadban elhelyezett kisebb épületek esetében előszeretettel választjuk a fa alapanyagot. Azzal a legtöbben tisztában vannak, hogy idővel állagromlás következik be, de azt már kevesebben tudják, hogy ez teljesen megelőzhető, valamint a  már kialakult helyzet is orvosolható.

Fa kültér

Milyen módszer ajánlott erre?

Két témakör mellett nem mehetünk el a kültéri faburkolatok tartóssága érdekében, ez pedig nem más, mint a favédelem és a megfelelő felületkezelés. Az egyszerűség kedvelő számára a Protektor kerámia tartalmú bevonat kitűnő választásnak bizonyul, ugyanis mindkét említett problémára megoldást kínál!

A fa sokak kedvenc alapanyagának bizonyul, és azzal szívesen dicsekszik az ember, hogy ebből az ősidők óta használt anyagból készült háza, de arról kevesebb szó esik, hogy a favédelmet és a felületkezelést elhanyagolva bizony már két-három év alatt nagyon sokat tud romlani annak állapota.

Milyen veszélynek érik a fát?

Nem csak az UV sugárzás, a fokozott napfény, a nagy hőingadozás nyomja rá bélyegét a fa állapotára, hanem a nedvesség, és a különvéle gombák, élősködők is képesek tönkretenni azt. A fény kiszívja a fa anyagot, kiszárítja, végül repedezés jelenik meg fajta, és szinte teljesen alkalmatlanná válik arra, hogy feladatát ellássa. Különösen komoly a helyzet, ha a ház minden eleme fából készült a kerítéstől az épületen keresztül a terasz tartóoszlopaiig. Segítség azonban létezik, mely már sokaknak bebizonyította, hogy egyszerűen is megoldható a favédelem és a felületkezelés!

A Protektor hőszigetelő bevonatnak hála az otthonához tartozó kültéri fafelületek a lehető legnagyobb biztonságban lesznek, hogy hosszú időn át szolgálják otthona kényelmét és ízléses megjelenését!

Nézzük, milyen problémákra kínál megoldást az egyre többek által favorizált Protektor nanokerámiás fafesték!

  • Segítségével a kültéri építmények, valamint a fából készült épületi elemek sokáig szépek és minőségiek maradhatnak. Legyen szó kerítésről, faházról, pavilonokról, vagy erkélykorlátról, az anyag minden további nélkül felhasználható hozzájuk.
  • A Protektor hőszigetelő bevonat használatával sokat tehetsz annak érdekében, hogy a faszerkezetek ne veszítsék formájukat, ugyanakkor az időjárás viszontagságaival szemben is felkészítheted a fa anyagból készült épületelemeket.
  • Az anyag akár több éven keresztül is megfelelő védelmet képes biztosítani, így az évenkénti újrafestést és kezelést el is felejtheted.

Fa kültéren

Ha nem szeretnél lemondani a fáról, mint alapanyag használatáról, fontos, hogy idejében gondolj a faszerkezet védelmére. Már az első néhány évben is súlyosan károsodhat a fa, ha nem kapja meg a számára szükséges törődést és odafigyelést. A harmonikus környezetet és egyedi stílust teremtő fa védelme azonban ma már korszerű technológiával előállított bevonattal lehetséges!

Mi roncsolja leginkább a faszerkezeteket?

  • A csapadék minden évszakban problémát jelent, és a fa legnagyobb ellenségének számít a víz. Hatására ugyanis megduzzad az, és a beszivárgott nedvesség talajt képez a gombafajok számára, amelyek nem csak színében okoznak elváltozásokat, de magát a szerkezetet is károsítják.
  • Hasonlóképp problémát jelent a napsugárzás, melynek hatására a fa nedvességtartalma minimálisra csökken, berepedezik, kiszárad, és nagyon sérülékennyé válik.

Mivel e két kényező folyamatosan hatással van a kültéri faanyagokra, így egyértelmű, hogy a kitágulás, majd az összeszáradás nyomot hagy az állapoton. Mindezek következtében szoktak a faépítmények deformálódni. Megoldás azonban létezik, ismerd meg, mit kínálnak szakembereink a problémára!

Nincs más dolgod, mint négyzetméterben megadni a hőszigetelendő felület nagyságát, és segítünk kalkulálni a várható költségekkel! 

Árajánlatot kérek!