Az építési munkák sorrendje

Az építkezés tervezésekor fontos, hogy az építési munkák sorrendiségét is meghatározzuk, hiszen ez nem csak a határidők tarthatóságát befolyásolja, de a várható kiadásokat is. A különféle anyagból készülő szerkezeti elemek és megoldások megvalósításában több szakember játszik szerepet, így az építőipar legalább húsz szakma képviselőit követeli meg egy-egy építkezés alkalmával. Ha a szakértelmen szeretnénk spórolni, a legrosszabb döntést hozzuk, ugyanis ezen az építmény minőségi kivitelezése és használhatósága múlik.

Nézzük, milyen szakemberekre van szükség akkor, ha építkezni szeretnénk!

  • Alapvetően a kőműves látja át az egész építési folyamatot a legjobban, munkájához viszont nélkülözhetetlenek további területek képviselői.
  • A zsaluzatok, állványok és a tetőszerkezet készítésében az ács-állványozónak jut szerep.
  • A kőfaragó az olyan elemeket készíti, amelyek terméskő felhasználását teszik szükségessé.
  • A tetőfedő a már elkészült ácsszerkezetre készíti a héjazatot.
  • A szigetelő gondoskodik arról, hogy az épület nedvesség elleni szigetelése maximálisan megvalósulhasson, és ne kelljen a továbbiakban a nedvesedésből adódó problémákkal szembesülni.
  • Az épületszobrász munkája a gipszből készülő szobrok előállításában merül ki.
  • Amennyiben műkőből készülőszerkezetre is szükség van a kivitelezés során, úgy a műkőkészítő munkája válik aktuálissá.
  • A vasbetonoz szükséges vasalatok előállításában játszik szerepet a vasbetonszerelő.
  • Amennyiben cserépkályhával történik majd az épület fűtése, úgy cserépkályhás álmodja és valósítja meg a szükséges berendezést.
  • Az épületasztalos nélkülözhetetlen akkor, ha a nyílászárók elkészítéséről és beépítéséről van szó.
  • Szintén alapvető fontosságú a víz-, és gázszerelő, akinek elérhetőségét érdemes eltenni, ugyanis a későbbiekben is szükségessé válhat munkája a karbantartások során.
  • Villanyszerelő nélkül nem működhet az építkezés, a tapasztalat nagy erény e területen is.
  • Az olyan hidegburkolatok, mint a csempe, vagy a padló készítése során épületburkoló szolgáltatásait érdemes igénybe venni.
  • A külső és belső terekben a falak festése, mázolása, továbbá például a tapétázás feladatai a szobafestő-mázoló-tapétázó munkakörébe tartoznak.
  • Szőnyegpadló, parketta fektetés során meleg burkoló szolgáltatásaira lesz szükség.
  • A korlátok, ablakok, ajtók, és bármilyen fém anyagú szerkezet kapcsán lakatos szakértelme indokolt.
  • Az árnyékolástechnikai rendszerek nélkülözhetetlenek a kellemes belső mikroklíma megteremtése érdekében, ehhez redőnyösre is szüksége lesz, csak hogy a legnépszerűbb eszközt említsük.

Szervezés kérdése az egész!

Az építkezés megtervezése és előkészítése során tehát rendkívül fontos, hogy részletekbe menően gondoljuk át, és rögzítsük, milyen alapanyagokra, munkaerőre van szükség, milyen sorrendben, határidőkkel követik egymást a munkálatok, s egyeztetve az egyes profikkal állítsuk össze úgy a tervet, hogy annak minden költségét is tisztán lássuk. Ebben fontos az építésügyi szakértő bevonása, aki pontosan tudja, milyen kritikus pontokra ajánlott különösen figyelni akkor, ha építkezésről van szó. Arra mindenképpen számítsunk, hogy az összköltségen belül a kivitelezési folyamat lesz a legdrágább.

Előkészítési munkálatok költség és határidő kalkulációval

Alapvetően tehát elkülöníthetjük egymástól a tervezési és előkészítési munkákat, valamint az azt követő kivitelezési teendőket. Az előkészítésre mindig az jellemző, hogy a tulajdonos tájékozódik az egyes lehetőségekről, árajánlatokat kér, összehasonlítja azokat, majd ezek függvényében, ismeretében kerülnek kiválasztásra azok a csapatok, akikkel dolgoztatni fog.

A megtervezett épülethez szükséges alapanyagok minőségéről, mennyiségéről szintén dönteni kell, méghozzá szakember segítsége, ajánlásai alapján, s ha mindezekkel megvagyunk, akkor számolhatunk teljes bekerülési költséget, továbbá kalkulálhatunk az egyes munkafázisokra szánt idővel, és azok határidejével.

Alapozástól a tetőfedésig

Az építési munkák a földmunkákkal és az alapozással kezdődnek, majd a felépítményi munkák követik ezt. Ezek magukba foglalják a szerkezetépítés teljes folyamatát a tetőfedéssel bezárólag, amikortól az épület belső terei már nem kitettek az időjárás viszontagságainak. Ekkor kezdődhetnek meg a befejező munkák, vagyis az összes olyan szakember szükségessé válik ilyenkor, akik az épület komfortossá varázsolásán munkálkodnak.

Számoljunk az esetleges plusz költségekkel!

Fontos tisztában lenni azonban azzal, hogy még a legkörültekintőbb tervezés mellett is adódhatnak plusz költségek. Az anyagárakat mindig csak egy adott pillanatban látni, és ha elhúzódik az építkezés, vagy volumenéből adódóan hosszabb ideig tart, úgy változhatnak az árak. Előfordul, hogy menet közben derül ki, egy anyag alkalmatlan adott körülmények között a beépítésre, le kell cserélni azt. Hasonlóképpen adódhatnak csúszások az időjárás viszontagságai miatt, vagy például a nem megfelelő gépesítettség apropóján.

Az építkezés során a leglátványosabb munkálatoknak mindig az alapozás és az azt megelőző földmunkák bizonyulnak. Itt nem lehet elégszer hangsúlyozni a hozzáértés fontosságát, valamint a minden részletre kiterjedő munkavégzést. A földkiemelés, humusz leszedés, majd nagy tömegű betonozás és ácsmunkák következnek sorra.

Mindez kézi vagy gépi erővel, illetve a kettő kombinálásával végezhető. Ha ezekkel készen vagyunk, indulhat a falszerkezet felhúzása, ami viszont már egy gyorsabban működő dolog lehet a megfelelő számú szakember jelenlétében. Áthidalás, vízszintes térlefedés, valamint a födémszerkezet kialakítása után ácsmunkák, tetőfedés következnek, ha pedig lapos tetővel rendelkezik az épület, akkor a szigetelésről is megfelelően gondoskodni kell.

Hőszigetelés falfestéssel

Hasznos tudni, hogy bár a festésre fordítandó kiadások körülbelül csak négy százalékát teszik ki az összköltségnek, az alapanyag megválasztása kiemelt jelentőséggel bír. Érdemes hőszigetelő jellemzőkkel rendelkező, időtálló minőséget képviselő festéket választani erre a célra. Legyen szó külső, vagy belső felületekről, a Protektor beltéri hőszigetelő bevonat kitűnő döntésnek bizonyul!

Szakemberek a kényelem szolgálatában

Miután az épület már védett az időjárás viszontagságaival szemben, következhetnek az olyan belső munkálatok, mint a belső terek elosztása, a falak felhúzása, a szigetelés, a nyílászárók beépítése, a gépészet kialakítása, a vízszerelés, a villanyszerelés, valamint a fűtésszerelés. A belső terek vakolásakor jelentős élő munkaerőre lesz szükség, ez nem a leggyorsabb folyamata az építkezésnek.

A vakolatok és burkolatok olyan felületek, melyek mindig szem előtt vannak, ezért korántsem mindegy, hogy milyen minőségben kerülnek azok kivitelezésre. A padlóburkolás, a csempézés, valamint ezek alapanyagainak megválasztása jelentősen befolyásolják, hogyan érezzük majd magunkat otthonunkban. A festés és mázolás csak a már kész, sima falfelületeken kezdődhet el, ezek a szakmunkák tehát erősen egymásra épülnek határidők tekintetében is.

Szerelvényezés

Ezzel természetesen még nem zárultak a feladatok a belső térben, jöhet a szerelvényezés, vagyis gyakorlatilag az összes háttérmunka eredményének használhatóvá tétele. Villanykapcsolók felszerelése, csaptelepek, radiátorok elhelyezése. Amint az időjárás megfelelőnek bizonyul, úgy jöhet a homlokzat vakolása, a járdák elkészítése, a tereprendezés, a takarítás, vagy például a kertépítés. Mindezek együttesen teszik lakhatóvá és élhetővé az újonnan felhúzott ingatlant.

Az építkezés megtervezése, szervezése, rendszeres kontrollálása korántsem egyszerű feladat. A mindennapi elfoglaltság, a munka mellett sokszor sem idő, sem energia nem jut arra, hogy napi rendszerességgel jelen legyünk a helyszínen, és mindent egy kézben tartsunk. Amennyiben megbízható profikat bíz meg, úgy ennek anyagi hátrányait nem fogja látni, viszont nem árt az óvatosság, hiszen a területen sokaknak negatív tapasztalataik vannak.

Szakértői segítség

Megéri építésügyi szakértőt felkérni arra, hogy irányítsa, koordinálja, és persze ellenőrizze az egyes munkafázisokat, így akkor is óvó tekintetét tudhatja leendő otthonán, és persze az anyagiak felhasználásán, ha Ön éppen saját teendőivel van elfoglalva.

Az építési helyszín

Az építőipar sajátossága, hogy nincs egy meghatározott telephely, hanem mindig a megrendeléseknek megfelelően települnek ki a helyszínre, s végzik el a szakemberek a rájuk bízott munkát, vagyis az épület felhúzását. Mivel minden épület más, ezért a felhasznált alapanyagok is, tehát nem mondhatjuk, hogy az iparág mindenhová ugyanazokat a sorozatgyártott termékeket építi be.

Természetesen vannak olyan tendenciák, melyek érvényesülnek a kedvelt alapanyagokat vagy építési módokat illetően, de alapvetően a tervezés mindig az egyedi igényeknek megfelelően történik. Annak érdekében, hogy a csapat az új helyszínen zökkenőmentesen, és persze a határidőknek megfelelő gyorsasággal tudjon dolgozni, elő kell készíteni az építési helyszínt, meg kell teremteni a munkához a kellő körülményeket.

Milyen feltételek szükségesek garantáltan ahhoz, hogy az építkezés gördülékenyen menjen!

Először is szükség van a munkaerő számára alkalmas épületek biztosítására, ezek az úgynevezett felvonulási épületek. A munkálatok során használatos gépek tárolása szintén megoldásra váró feladat, de olyan raktárakat sem árt kialakítani, ahol a majd felhasználásra kerülő alapanyagokat az időjárás viszontagságaitól védve lehet tárolni. Az építkezés helyszínén utakat is ki kell alakítani, ezek teszik lehetővé a zavartalan anyagmozgatást. Végül a szociális létesítmények szintén a gördülékeny, zavartalan munkát szolgálják.

Abban az esetben, ha az építkezés méreteiben a szokásosnál nagyobb, akkor szükségessé válhat segédüzemek berendezése, ahol különféle előkészítési munkálatokat végeznek majd. Tipikusan ilyen az ácstelep, a lakatos-, és gépész előkészítő üzem, a betonkeverő telep, vagy a burkolóanyagokat, festékeket előkészítő részleg.

Mivel a mindezekkel járó költségeket az építkezés költségvetése tartalmazza, így minden esetben a takarékos, praktikus megoldásokra kell törekedni. Nem csak a térbeli elrendezésre ajánlott ügyelni, hanem azok időbeli szükségességére is.

Sok vesződségtől és plusz kiadástól megkímélhetjük magunkat, ha olyan szakembergárdát választunk a feladatra, akik már pontosan tisztában vannak azzal tapasztalatuknál fogva, hogy miként célszerű egy építkezés helyszínét előkészíteni. Az építkezés ütemtervének elkészítésekor a munkamennyiség, az ehhez szükséges emberi erőforrás, valamint alapanyag szükséglet is megállapításra kerül, ezzel viszonylag pontos kalkulációt, tervezhető költségeket kimutatva.

Milyen alapelveket érdemes betartani akkor, ha minden szempontból jó építési helyszínt szeretnénk magunkénak tudni!

  • A gépek, berendezések minden esetben üzemképes állapotban legyenek, és az építési programban foglaltaknak megfelelően álljanak rendelkezésre, ezzel elkerülve a csúszásokat, felesleges holtidőt!
  • Olyan gépi berendezéseket válasszunk, amelyek alkalmasak a szükséges feladatok maradéktalan ellátására!
  • A helyszín tervezésekor legyen szempont a praktikusság, tehát ha van rá mód, ne kelljen néhány héten belül átvariálni az egészet, ugyanis az anyagmozgatás, az állomások kialakítása munka -, és időigényes feladatok.
  • Tartsuk szem előtt a terep sajátosságait, de az időjárásra is figyeljünk, nehogy a megfelelő tárolás hiányából adódóan az alapanyagok sérülést, károsodást szenvedjenek!
  • Amennyiben határidő módosításról van szó, úgy ajánlott figyelni arra, milyen kihatással lehet ez a további munkavégzésre.
  • A környezetvédelmi előírások betartása nem csak a szabályszerűség, de a büntetések elkerülése végett is nagyon fontos.
  • A feladatokat a munkaerő ellátottság függvényében tervezzük!

Ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni a szakszerű munkavégzést és a hozzáértés fontosságát. Ha a megfelelő ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkező szakemberek állnak rendelkezésre, úgy elkerülhetőek a későbbi kellemetlenségek, valamint az egyes szakmai brigádok is könnyebben egymásra tudnak dolgozni. A szakértelem iránti igény anyagtakarékossági szempontok miatt is nagyon lényeges.

 

Árajánlatot kérek!