Műemlék épület Kiskőrösön- Protektorral valósult meg a hőszigetelés!
A kiskőrösi épület tulajdonosai megjárták már a poklot a felújítás kapcsán, hiszen probléma volt az engedélyek beszerzésével, és a választani kívánt hőszigetelési módszert sem lehetett alkalmazni a műemlékvédelem alatt álló épületen. A hőszigetelés azonban nem várathatott tovább magára.
„Az elégtelen, rosszul kivitelezett hőszigetelés miatt rengeteg problémával szembesültünk már az épületen belül. Mivel a belső burkolatokat is folyamatosan rongálta a páralecsapódás, és a hőhidak környékén állandósult a penész, így valami megoldást mindenképpen találnunk kellett.”
„Mivel az épületre speciális szabályozás vonatkozik, így a hagyományos módszerekről egy idő után le kellett mondanunk. Ekkor találkoztunk a Protektor kültéri falfestékkel, amely hőszigetelő tulajdonságokkal is bír. Gondoltuk, egy próbát mindenképpen megér.”
További képek az elkészült épületről itt tekinthetők meg (kérjük kattintson rá):
Eltűnt a penész?
„Kíváncsian vártuk a fűtési szezont, hogy mennyiben érződik az új szigetelőréteg a benti hőmérséklet alakulását. Mivel abban az évben festettük le a szobákat is, így pontosan nyomon tudtuk követni, hogy a szokott helyeken vajon ismét megjelenik-e a penész. Örömmel tapasztaltuk, hogy nem csak alacsonyabb hőmérsékleten elegendő fűteni, de a fal állapota is változatlan maradt a felújítást követően. Legalább öt fokkal melegebb van az egyes helyiségekben, amivel a fűtésen is jelentős összegeket tudunk megspórolni. A Protektor nálunk bevált, csak javasolni tudom!”